Meleg nyári nap volt, a virágoknak is melegük volt. Fonnyadtan lógatták fejüket a forró napsütésben. Csend volt a virágoskertben, pompás illatokat vitt magával a szél. Néhány perc múlva felhő kúszott a nap elé, árnyékot vetve a kertre..

Felélénkültek a virágok, ott kezdték, ahol tegnap abbahagyták.

Akkor is én vagyok a legillatosabb,- mondta a rózsa.

Hajolj egy kicsit közelebb és érezd meg, amit én árasztok magam körül, ez illat,- versengett a viola. És a színek nem fontosak,- kérdezte a kardvirág. A legtöbb színben mi pompázunk! Nincs nálunk színesebb az egész kertben, és persze mi vagyunk a legmagasabbak!

Egy virágnak nem kell magasság ahhoz, hogy megláthassák suttogta az árvácska, de az ő hangját nem hallották meg. Észre sem vették a virágok, hogy a gazdaasszony metszőollóval a kezében lépett be a kertbe. Egyenesen kardvirágok felé tartva. Az első három csattanásra, három piros óriás virág került a kezébe. Nagy csend lett a kertben, a kezet figyelték, merre csattog az olló. Minden virágnak az volt az álma, hogy egyszer majd bekerül a házba, és kristályvázában ékesíti az asztalt. A rózsák irigykedtek, de ők is sorra kerültek, jól mutattak a sárga tearózsák a piros kardvirágok mellett. A fehér nyári violának sem kellett sokat nyújtózkodni, ő is a többiek közé került. Szépen alakult a csokor a gondos kézben.

A margaréták csokorba kerülésekor tört ki újra a veszekedés.

Pont mellém, - méltatlankodott a rózsa,- nem bírom a szagodat, büdös vagy!

Nem vagyok büdös, kényes, finnyás növény vagy. A margaréta sértődötten oldalra hajolt. A kardvirág még büszkébben kihúzta magát, nagyon kilógott a csokorból. A rózsa a töviseivel

Szurkált jobbra – balra, hogy több helye legyen.

Ejnye, ilyen ficánkoló társaságot még nem láttam – kiáltotta Klári néni, a csokrot igazgatva.

Amikor az árvácska ágyáshoz ért, lehajolt és öt szál hosszúszárú árvácskát tett a tarka csokorba. Ez a violának nem tetszett, - Hát ők meg mit keresnek itt? – Árválkodjanak csak a kertben, és kilökte a csokorból az egyik lila árvácskát. Nem volt sokáig a földön, a gondos kezek másodszor is betették a csokorba. Még egy- két csippentés zöld levél és elkészült a remekmű. A sokszínű illatos csokor a házba került. Nagy meglepetésre egy nagy befőttesüvegben a kamrába a földre.

Hát ez nem igaz! – Hol vagyunk, nem itt lenne a helyünk, de hiába kiabáltak nem jött a segítségükre senki, hogy bevigye őket a nappaliba, az asztalra.

Meg sem érdemeljük, hogy ott legyünk – szólalt meg az árvácska – annyit veszekedtünk.

A rózsa bánatosan bevallotta, hogy egyszer - de véletlenül - megszúrta a kezet.

Most miattad kell itt lennünk! - Háborodott fel a kardvirág.

Ha te nem nyújtózkodtál volna még magasabbra, nem történik meg! –vicsorgott a rózsa-, és ha foga is lett volna, biztos megharapja az emeletes pirosságot.

Ki sír? – kérdezte a margaréta. Hát természetesen az árvácska pityeredett el.

Na ne sírj, te pindurka, búj hozzám – mondta szelíden a viola. Itt is jó lesz, nincs olyan meleg, mint a kertben, és majdcsak elleszünk, ha a nagyurak kibékülnek, igazán színes csapat vagyunk így együtt! És bocsánat, hogy kilöktelek, már bánom!

Észrevettétek, hogy a kert minden virágából szedett a kéz? – kérdezte a pici, sírós virág.

Vajon, miért?  Senki sem tudta a választ, de nem kellett sokáig várniuk.

Nyílt a kamraajtó és Klári néni kivette a csokrot a befőttesüvegből.

Remélem eleget ittatok, olyan fonnyadtak voltatok, rossz volt rátok nézni, de most szépek vagytok! – És betette őket egy gyönyörű, csillogó vázába, az asztal közepére.

Születésnapot ünnepelt a család, Julcsi hét éves lett. Ez volt az első csokor, amit kapott.

Csodálatos, minden kedvencem itt van, és milyen illatosak! – mondta harsányan és nem tudott betelni a csokor látványával.