Veronka fecskéje

   Az egész falu várta a fecskék érkezését. Mondhatnám, a fecskék megjelenésétől számolták a tavaszt. Hosszú volt a tél, és hideg. Jólesett a meleg napsütés fiatalnak, öregnek.

A kis faluban minden háznál volt fecskefészek. Veronkáék háza a falu szélén állt, új ház volt, még nem találták meg villásfarkú madaraink. A kislány már nagyon várta a madarak érkezését, hátha neki is lesznek fecskéi, mint a többi gyereknek a faluban.

    Meleg tavaszi nap volt, amikor megjelentek az első fecskék, a házak fölött körözve, cikázó röptükkel üdvözölték régen látott otthonukat. Bizony volt mit tenniük, javítgathattak, mert télen a verebek bitorolták kicsi fészküket, itt-ott töredezések, repedések voltak az illetéktelen behatolások bizonyítékai. Veronka kis barátainál vágyakozva nézte, ahogy kedvenc madárkái fészküket javítgatták.

   Nem kellett sokat várnia. A fehér házfalat hamar megtalálta egy fecskepár. Elkezdték az építkezést, egy-két pötty a falon a tető alatt. A kislány kíváncsian figyelte a madárkák szorgoskodását. Lassan haladt az építkezés.

- Édesanya, miért megy nekik ilyen lassan? Talán most csinálják először? – kérdezte anyukáját. – Tudod kicsim, messze van a tó és az építkezéshez víz kell – Anyuci, nem segíthetnénk valahogy? – jött az újabb kérdés. – Hát, kirakhatsz nekik egy kis vizet - jött a mentő ötlet mamitól. Veronka szaladt, és az udvar közepére rakott egy lavór vizet.

Kis madaraink hamar észrevették a csillogó vízfelületet, hálásan köröztek felette, majd a lavór peremére szállva csőrükkel csippentettek a vízből. A kislány az ablakból figyelte, és tapsolt örömében. Hamar elkészült a fészek.

   Egy-két hétig nem sok minden történt. Csak az egyik fecskét lehetett látni, ahogy elrepült és haza szállt.- Mami most mi történik a fészekben? – kérdezte kíváncsian - Fecskemama ül a tojásokon, fecskepapa eteti párját. Idő kell ahhoz, hogy a tojásból fecske legyen! Türelem, kedvesem! – csitította édesanyja.

Bizony eljött az a nap, amikor kisfecskék nézegettek ki a fészekből. Veronka legszívesebben besegített volna a fecskepárnak az etetésben. Minden nap ott volt a fészek körül. Amikor repülés tanulására került a sor, legszívesebben repült volna velük. A fészek alá tette kispárnáját, ráült, és onnan gyönyörködött a fecskecsaládban. Egyszerre egy fiókát vittek a szülők a repülőórára, a többi a fészekből figyelte a tanórát. Egy kis kíváncsi fecske kiállt a fészek szélére és onnan szurkolt testvérének. Ficánkolt, verdesett a szárnyával. Veronka a fészek alatt ült a párnán, a repülést figyelte, csodaszépen repültek. Már majdnem akkorák, mint a szüleik, bizony tollak kellenek a repüléshez, nem pihék!

   Valami az ölébe pottyant, nagyot kiáltott meglepetésében, a kíváncsi fióka volt. Annyira ficánkolt, hogy kiesett a fészekből, szerencsére a kislány szoknyájára, mintha, Isten tenyerébe esett volna. A kiáltásra anya kijött a házból.

Rögtön kitalálta mi történt. – Hozom a létrát, visszateszed, most óvatosan fogd! A riadt kis fióka megszeppenve bújt meg a kézben. Csak akkor élénkült fel újra, amikor a puha, jól ismert fészekbe visszakerült. – Anya, megfoghattam, a kezemben tartottam! Senkinek nem mondtam el, de nagyon szerettem volna kismadárkát a markomban tartani! – harsogta örömmel a kislány. - Hát, Valaki mégis tudta. – mondta anyukája, és az ég felé mutatott.

A fecskék semmi változást nem vettek észre, amikor hazatértek, minden a legnagyobb rendben volt a fészekben. De én biztos vagyok benne, hogy a kicsi fecske elmondta szüleinek mi történt. 

Kérésre elkészítem Kavicsmesés változatban is.