Az Irodalmi Rádió által megrendezett , Az év meséje 2016 pályázaton elismerő oklevelet kapott mesém.

   Nagyapának fehér haja volt, apró szeme, hosszú fehér bajusza rejtette halvány száját, ahonnan sok mese hangzott el, de tudom nagyapám a szívéből mesélt.

Nagyapa mindent tudott!

    Egyszer az ölébe vett, és megkérdezte, - Hát, Pistikém azt tudod-e, hogy a gerlének miért van gallér a nyakán? – Fogalmam sincs nagyapa - mondtam őszintén. Ő elmesélte.

    Nem volt mindig gallérja a gerlének, szürke tollruhában sétált az erdők alján, elbújt a bokrok tövében. Nem tudott repülni sem. Olyan földön futó madár volt. Sokat csúfolták a többiek – Te nem is vagy madár, repülni sem tudsz! – Bánatosan visszahúzódott a bodzabokor alsó ágai közé.

    Történt egyszer, hogy egy kisfiú zsemlét evett a parkban, - ahol a mi gerlénk élt, - és elpotyogtatott belőle. Egy nagyobb darabka épp a bokor mellé pottyant. Rögtön verebek szálltak le a falatra és veszekedve csipegették, Túl nagy volt, rángatták hangos veszekedés között, – én láttam meg - csipogta egyik, - de én értem ide elsőnek, - én vagyok a legerősebb - csiripelte a harmadik. A nagy veszekedésben észre sem vették, hogy egy nagy madár tart feléjük. És hamarosan odaér. A gerle a bokorból figyelte, már látott ilyet, mindig szomorú a vége, a nagy madár elviszi a megfogott kicsi madarat. Tudta most is ez következik, a verebek észre sem vették, úgy zajongtak. Az utolsó pillanatban bátor gerlénk kiugrott, pontosan a ragadozó madár elé. A lármázó csapat három felé repült, meg sem köszönve a megmentést.

Szürke barátunkat a nyakánál megragadva vitte a magasba egy Barna kánya.

Nem volt ideje tettén gondolkodni, sem azon mi lesz vele. Egyre magasabban szálltak.

Nehéz volt a zsákmány, a kánya nehezen repült. Gerlénknek hirtelen eszébe jutott a csúfolkodás – Még repülni sem tudsz! – Hát most repül, de hová? Szeretett volna maga repülni és haza! Mocorogni kezdett, verdesett szárnyával, és egyszer csak érezte, elengedte fogvatartója, zuhant lefelé. Verdesett, csapkodott szárnyaival, ahogy csak bírt.

Már nem zuhant, repült. Hazatalált, fáradtan pihent meg a bokor ágai között.

    Elaludt, álmában egy fehér galamb mondta neki a jó hírt, nem csak repülni lesz képes ezentúl, Mindenki Gazdája, a Teremtő megjelölte nemes cselekedetéért, a helyet, ahol a kánya nyakon csípte, mostantól gallér fedi.  

   Reggel, amikor felébredt, azt hitte álmodott, de a zsemledarabka most is ott volt.

Érezte, szomjas. A szökőkúthoz sétált, meg sem próbált repülni. Amikor ivott a vízből, nem ismert magára. A víztükörből egy galléros, elegáns gerle úr nézett rá. – Hát nem álmodtam, megtörtént, akkor repülni is tudok! Már fent is volt a szökőkút tetején. Boldogan verdesett erős szárnyival. Első útja a park legmagasabb fájához vezetett, - a fatetőről sokkal szebb a park. – gondolta.

    Fiókái, amikor felnőttek lettek, mind megkapták a gallért, a Teremtő emlékezett apjukra. Új nevet kaptak, Balkáni gerléknek hívjuk őket. – Mondta nagyapa.

A nagyapám mindent tudott.

Még sokat kell tanulnom, egyszer nagyapa leszek és nekem is, mindent tudnom kell!