Emlékek szobája

Amikor nagyanyámnál nyaraltam, mindig történt valami emlékezetes, a kirándulások a közeli tóhoz csodálatosak voltak, többször volt, hogy lent vacsoráztunk a tónál. Lesétáltunk, mindenki vitt valamit, nagyapa az italos táskát a poharakkal, nagymami az elemózsiás kosarat, én a gondosan összetekert plédet vittem a hátizsákomban.

Ám most, egy emlékezetes esős napról szeretnék mesélni. Egész nap esett, de lehet már előző nap is, olyan volt, mintha soha nem akarna elállni, homályos volt a szobában, mindenki csak ült és hallgatott. Nagyanyám törte meg a csendet – Tudod kincsem, ilyenkor a legjobb egy illatos, lélekmelengető teával a kezedben ücsörögni és mesélni. – mondta. – szeretnék mesét hallgatni, de igazi mesét, nem a mesekönyvből! – vágtam rá rögtön.

És elkezdődött a mesedélután. Nagyszüleim felváltva meséltek a régi időkről, az ifjúságukról, az ő nagyszüleikről, nagyon jó volt hallgatni. Mami mesélt arról, amikor megismerkedett nagyapával, egy farsangi bálon. – várj csak, megmutatom milyen volt akkor nagyapád! – és kiment a szobából, én utána eredtem. Lement a lépcsőn az alsó szintre, még soha sem jártam itt, benyitott egy szobába, és megállt a kicsi szoba közepén, - hová is tettem –gondolkodott. Ez a kicsi szoba tele volt polcokkal, szekrényekkel. a polcokon nagy könyvek, a szekrényekben dobozok voltak.  Leemelt egy nagy könyvet, amiről kiderült, hogy fotóalbum. Na, ilyet sem láttam még – Nálunk a fotók a számítógépen vannak, de ezeket meg lehetett fogni, és különös illatuk is volt. Lapozgatott, majd hirtelen felkiáltott, - megvan, itt van a nagyapád huszonöt évesen. Egy kicsit sárgás-barnás volt a fénykép, és csipkés volt a széle, egy barna hajú bajuszos bácsi nézett rám. – ilyen volt nagyapa? – és tényleg, az a mosolygós szeme, most is olyan. Nagymami megsimogatta ujjával a képet,- hát ilyen volt. – És rólad nincsen kép? – kérdeztem kíváncsian. Egy lapozás és ott volt előttem nagyanyám, gyöngyös pártában, mint menyasszony. Gyorsan előkerült még két album, és láttam az egész családunkat, gondolatban visszamentünk negyven évet. Mami csak mesélt-mesélt. Nagyapa is csatlakozott hozzánk, már hármasban időztünk a múltban. – Mi van a dobozokban? – kérdeztem, - Hát, ebben a nagyban a menyasszonyi ruhám, - nagyi mutasd! És már láttam is a lebegő, susogó kicsit sárgult ruhát. – Ki sem bontottam legalább húsz éve – sóhajtott mami. Annyi minden előkerült, apukám első kiscipője, olvasókönyve. Régi szőttesek, terítők, az egyik sarokban egy nagy váza állt. Mami, az milyen váza? – kérdeztem – kincsem, az dédnagyanyád aludttejes köcsöge, nem váza! – kaptam a magyarázatot.  Előkerült még sok – sok minden a délután folyamán. Láttam petróleumlámpát, lisztes szitát, mozsarat. A szoba tele volt régi, emlékekkel. Ha valami papi kezébe került, arról mindjárt eszébe jutottak érdekes történetek, - csak azt nem tudom, miért nem tudtam kidobni őket- kérdezte magától, de és tudtam a választ – akkor én most nem látnám! Nagyon jó, hogy megőriztétek őket. Mit csináltunk volna ma délután? - Nagyon jó volt, ha nagy leszek nekem is lesz ilyen szobám, ahová a régi dolgokat, emlékeket rakom. – Nem is kell addig várnod, a padláson van egy régi utazóláda, az pont a te méreted, lesz egy emlék ládád, minden emléket abban gyűjtögethetsz, amíg emlékszobád nem lesz! – hangzott mami ötlete. Nagyapa lehozta a ládát, hát sokáig gyűjtögethetem benne az emlékeimet, még én is beleférek akkora. Leporoltuk, lemostuk nagyon szép lett. - Csak kár, hogy ez az ős bőrönd nem gurulós –sopánkodtam, de nagyapa könnyen felkapta.

Amikor a szüleim jöttek értem a nyaralás végén, igen meglepődtek örökségemen. Anya megnyugtatott, hogy találunk neki helyet a szobámban.

Azóta belekerült már több emlékem is. a tenderparti emlékkagylók, nagyszüleim házassági fotója, amit kikunyeráltam mamitól, két gyönyörű madártoll, de még sok hely van benne.

 Mire nagyszüleim meglátogattak bennünket, a szekrényem mellé került, anya még párnát is varrt a tetejére. Nagyon szerettem rajta ülni, és olvasgatni. Meg is mutattam papinak, maminak kedvenc helyemet.

Nagyanyám rá is ült, hogy kipróbálja, - Mami, most ráültél az emlékeimre – kiáltottam fel - azt hiszem, az enyémekre is, suttogta csendesen nagyanyám.