Ritánti: Bözsi és családja…

                Márti egy karácsonyi képeslappal érkezett az ágyba. - Ezt nézd Márkus! Ma hozta a postás bácsi, nem tudjuk kitől érkezett, senki sem tudja a családban ki az a Bözsi – újságolta Márti. Anyukám szerint Erzsi mama kézírása, de senki nem hívja mamát Bözsinek, és itt lakik a városban, minek írna képeslapot, amikor majdnem minden nap találkozunk, biztos nem ő volt.

Szép a képeslap – állapította meg Márkus. - Hát majd kiderül. A mai világban nagyon szép dolog, ha valaki képeslappal kedveskedik szeretteinek, gondol rájuk, és ezt így fejezi ki. A fiatalok már csak e-maileket írnak, és elektronikus képeslapokat küldenek egymásnak. Az is szép és érdekes és persze gyors! De a levelezőlapot kézbe foghatod, megszagolhatod. – Szagold, csak meg Mártikám, ugye különös illata van, a papír, a festék más, valóságosabb! – Igen, ez valóságos, csak tudnám ki írta – gondolkodott el a kislány. – Anya minden képeslapot kirak a polcokra, kiragasztja az ajtókra, ezekkel is lehet ám díszíteni! Decemberben olyan karácsonyi készülődés van már nálunk, nagyon szeretem, úgy várom a Karácsonyt, az illatok, a hangok, a fények ilyenkor minden olyan más! – ábrándozott Márti.

Kedves kicsi barátom, ma egy különös időben érkezett képeslap meséje mocorog a zsákomban, hallgasd csak! – és Márkus már kezdte is.

                Sűrűn hullt a hó, nagy pelyhekben, alig lehetett látni. Az utcán mégis nagykabátos alakok siettek a frissen esett hóban, kisebb nagyobb lábnyomokat hagyva. Gergő is a posta felé igyekezett, édesanyja és kishúga megírták a karácsonyi képeslapokat, mindegyiket úgy írták alá, hogy Kovács Gergely és családja, az ő dolga volt a lapok feladása. Igyekezett is, mert a posta után várta az udvaron a sok-sok hóember alapanyag. Mivel a postán hosszú volt a sor, nem volt kedve a sor végére állni. Az épület előtt ott állt a postaláda, oda is lehetett dobni a leveleket, lapokat. Minden nap kétszer is kiürítették, így onnan is útra kellhettek az üdvözlő lapok. Összefogva a lapokat, egyben betuszkolta őket a láda nyílásán, és már sietett is tovább. Így történhetett, hogy az egyik lap megakadt, és nagyon nagy pihenőt tartott a ládában. Majdnem egy évig raboskodott.

                Gergő családja is gyűjtötte a képeslapokat, egy nagy dobozban gyűltek évről-évre. Decemberben elővették, esténként egy forró tea mellett Gergő és nagymamája olvasgatta, az üdvözleteket és emlékeztek a rokonokra, barátokra. Mami ilyenkor sok régi történetet mesélt közeli és távolabbi rokonokról. Voltak olyanok is, akiknek a nevét csak a lapokról tudta, soha nem találkozott velük.

-          Az idén is adunk fel lapokat? – kérdezte a kisfiú nagymamáját.

-          Igen, de Misi bácsiék elköltöztek, az új címükre kell a lapot küldeni!

-          Jó, majd megmondom anyának és huginak.

Az lapok feladása sikeres volt. Minden lap időben megérkezett és postafordultával új lapok kerültek Gergőék polcaira. Sőt, mondhatni egyel több lap is megérkezett, mint amannyit feladtak. Kiszabadult fogságából a tavaly feladott képeslap, egy csodaszép téli táj volt az egyik felén, a másikon, Misi bácsiék régi címe…

xxx

                Az őszi költözés után éppen elrendeztek mindent a fiatal házasok, édes boldogságban el akartak bújni a világ elől, első közös karácsonyuk közeledett. Még nem voltak bevett szokásaik, most alakították ki közös életük mindennapjait.

                A kicsi ház díszítése nagy feladat volt, mindketten vásároltak és készítettek díszeket. Csinosítgattak, hogy a lakásból otthon legyen. A fiatalasszony díszpárnákat is varrt, téli mintával. Kezdett karácsonyi hangulat lenni kint is, bent is.

-          Lili, a képeslapokra ráírtad új címünket? – kérdezte Zoltán, feleségét.

-          Jaj, azt elfelejtettem! Nagy kár, senki sem tudja új címünket, nem lesz képeslapunk!

-          Majd jövőre!  - vigasztalta csendesen párját a férfi.

Hát, pár nap múlva volt egy csodaszép téli táj képét ábrázoló képeslap a postaládájukban.

-          Ide nézz Zoli! – rohant be, a lapot lobogtatva Lili a házba – ez volt a postaládában! -     

-          Mégis kaptunk lapot? Kitől?

-          Fogalmam sincs, nem tudom ki az a Kovács Gergely! De nézd csak, nem is nekünk jött, a bácsi és a néni kapta, akik előttünk itt laktak!

-          Nagyon szép, olyan, mint egy tájkép.

-          Igen, ez az első képeslapunk, még ha nem is nekünk címezték.

A téli táj képe a konyhában a polcra került, az első képeslap, fontos, otthont teremtő volt.

                Később sok-sok képeslapot küldtek és kaptak, de az elsőt bekeretezték, az előszobában a kulcsos szekrény alatt kapott helyet. Ha nem is tudták kitől jött, minden karácsonykor, szívből boldog karácsonyt kívántak Kovács Gergelynek és családjának…

                Tudod, Márkus, ha nagy leszek és is fogok képeslapokat küldeni, mert olyan szépek, és ha én szeretem őket, akkor biztos más is örül, ha kapja.

                 Ezen az éjszakán Márti álmában, egy csodaszép téli tájon sétált, és mindenki ott volt, Zoltán, Lili és Kovács Gergely családja is…