Márkus az ágyon várta Mártit. az ajtó kinyílt, Márti hangját hallotta, de nem látta a kislányt.     

            - Hol vagy Márti nem látlak- türelmetlenkedett a maci.

            - Itt vagyok! Brekk-brekk-brekeke! – és Márti békaugrásban az ágy elé érkezett. – Anya azt mondta, olyan sokat ugrálok, mint egy béka! Brekk!

            - Jó, de hagyd abba, mert nem tudok így mesélni, nem is látlak, csak a fejedet. Gyere fel az ágyra, békásat fogok mesélni! – mondta a maci, kezében a Mesezsákkal.

            - Az nagyon jó lesz - kiáltott a kislány, és egy nagy ugrással fent termett az ágyon. És Márkus már mesélt is.

***

            Máté nagycsoportos óvodás volt. Nagyon szeretett oviba járni. A sok játék, az új barátok, a kedves óvónénik lekötötték figyelmét egész napra. Amikor délután szülei jöttek érte, úgy érezte gyorsan elszállt a nap.

            Mostanában különösen tetszett az oviba járás, főleg az a része, amikor uszodába mentek és úszni tanultak. Otthon, minden nap Máté uszodai élményei voltak a vacsora alatti beszélgetés fő témái.

            - És gondold csak el apa, egymás után beugrálunk a vízbe - mesélte a kisfiú.

            - Pontosan úgy, mint a kiskacsák? - kérdezett vissza édesapja.

            - Igen, és nem a mély vízbe, most még! - De az edző bácsi azt mondta év végére, aki szépen megtanul úszni, az a medence másik felénél is beugorhat, ott ahol nagyon mély a víz. Hú!- szólt közbe anyukája, - nagyon ügyesek lesztek.

            Egyszer érdekes dolog történt. Egy nagyfiú jött be az öltöző felől, úszóruhán, úszószemüvegen kívül volt még valami rajta. A lábán hatalmas békatalp volt. Máté nem bírta ki szó nélkül. - Hát neked micsoda tappancsaid vannak? - kérdezte újdonsült ismerősétől. - Brekk, brekk- hangzott a válasza- Békatalpan van! É már ugrott is a nagyfiú a mély vízbe. Mire Máté felocsúdott, békatalpas úszótársa már a medence túlsó felénél fordult meg, és indult vissza. Ezt nagyon sokszor megtette. Oda-vissza. Az óvodás csoport lenyűgözve figyelte a gyorsan és jól úszó bajnokot. Amikor véget ért az úszásoktatás, Máté kijött a vízből, megállt a pad mellett, ahol a kicsit fáradt békatalpas fiú pihent, lábán a talpakkal.

            - Én is szeretnék olyan gyorsan úszni, mint te!- mondta, és le nem vette szemét az óriás talpakról.

             - Ó, nagyon gyorsan megtanulsz úszni, én is itt tanultam, csak figyeld az edzőt, és tedd mindig azt, amit mond. Máté még mindig a tappancsokat bámulta.

            - Megmutassam neked? - Kérdezte tőle a bajnok. - Igen, szeretném. Vicces volt. Olyan gyorsan, mintha cipőt vetett volna le a lábáról, lekapta a békatalpakat és Máté elé rakta a földre, pont úgy, hogy a kisfiú beleléphessen. Hamar megszületett a döntés, és már Máté lábán voltak az óriás békatalpak.

            Ekkor megváltozott a világ! Máté egy tóparton találta magát. Jobb keze felől nád susogott, balkeze felől több hatalmas kőtömb hevert. Elindult a víz felé, de most vette csak észre, hogy nem jár, hanem ugrál! Páros lábbal előre. Meglepetésében megszólalt; Brekk, brekk. - Nahát, béka vagyok! - kavarogtak benne a gondolatok. - Akkor úszni is tudok! - jött a felismerés. Már úszott is. Hosszú lábaival nagyokat rúgott a vízben, gyorsan haladt előre. Nagyon érdekes volt a víz alatti világ. Találkozott más békákkal is, halakat is látott. De a legszebb az volt, amikor a napsugár ferdén besütött a tóba, minden nagyon világos volt. A vízinövények lágyan hajladoztak a hullámoktól. Kicsit felnézett a felszínre. Egy vízitök szép zöld óriáslevelén megpihent. Éppen a növény sárga virágában gyönyörködött, amikor valaki nyakon csípte.

            - Biztos egy gólya, jaj! Mi lesz velem! - elkezdett ficánkolni, és sikerült kiszabadítania magát a hegyes csőrök szorításából. Gyorsan a víz alá bukott. Igen, két hosszú vékony láb látszott a víz alatt. Elbújt a hínár között. A lábak szép lassan távolodtak.

A hegyes csőr a víz alatt vacsoráért kutatott. - Most megmenekültem!- De jó lesz vigyázni, veszélyes ez a vízi világ! A veszély elmúltával kiúszott a partra. Hatalmasakat ugrált, megrázta magát. A távolból hangokat hallott. - Máté gyere, indulunk átöltözni. - az óvónéni állt mellette. Egyszerre visszatért a valóságba. Újra ovis kisfiú volt, a talpak is lekerültek róla, visszaadta a nagyfiúnak.

            - Nagyon köszönöm, hogy felpróbálhattam, Brekk! - mondta vidáman.

            - Ügyesen lépegettél benne, ha már tudsz úszni, kölcsönadom újra – nevetett a bajnok úszó, és lábán a hatalmas békatalppal beugrott a vízbe. A pihenőideje lejárt, folytatta edzését.

            Máté észre sem vette, hogy átöltözött, hogy visszaértek az oviba. Az ebédről csak emlékképei voltak, főleg az, hogy finom volt. A vacsoraasztalnál otthon megoldódott a nyelve. Mesélt-mesélt, a sok élmény nem maradhatott kicsi kobakjában. Hogy megnyugodjon, édesanyja megtalálta a megoldást.

            - Készítünk egy békajelmezt, és farsangon béka leszel! - jött a megmentő ötlet.

            - Jó! Nagyszerű lesz, én leszek a Béka-ember. Ezen az egész család jót nevetett.

***

Márti elgondolkodott. – Tényleg olyan szép, amikor besüt a víz alá a napsugár? – kérdezte.

Márkus elmosolyodott, és azt mondta: - Neked ezt jobban kellene tudni, Brekk!